Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Az nem kérdés, hogy minden gyereknek jót tesz, ha sportol valamit, az sem feltétlenül baj, ha nem kifejezetten tehetséges, a lényeg az egészséges életmód. Azonban legalább ilyen fontos, hogy ne ragadjunk le egyetlen sportág mellett, még akkor sem, ha a gyerek kifejezetten tehetséges valamelyikben.
„Az nem kérdés, hogy minden gyereknek jót tesz, ha sportol valamit, az sem feltétlenül baj, ha nem kifejezetten tehetséges, a lényeg az egészséges életmód. Azonban legalább ilyen fontos, hogy ne ragadjunk le egyetlen sportág mellett, még akkor sem, ha a gyerek kifejezetten tehetséges valamelyikben. Elsősorban azért, mert ha csak egyetlen sportágat gyakorol, akkor előbb-utóbb ráunhat, másodsorban pedig azért, mert a többféle sport egészségesebben fejleszti a szervezetet. Lássunk még öt okot, ami a többféle sportág mellett szól!
1. A sportok kölcsönhatása
A különféle sportok kölcsönösen erősíthetik egymást, hiszen más képességek kellenek mondjuk, a vízilabdához, mint a teniszhez vagy a kosárlabdához. Ezek olyan motorikus képességeket fejlesztenek, amelyeket ha a gyerek nem szerez meg 12-15 éves kor előtt, akkor megreked egy bizonyos szinten a kedvenc sportágában is.
2. A pihenés jobbá tesz
Néha nem árt félretenni akár a kedvenc sportot is egy kicsit, hogy utána újult erővel vethesse magát bele. Így van ez mindennel, a munkával is. Arról nem beszélve, hogy a gyerekek szervezetének fontos a változatos terhelés, amit a többféle sportág biztosíthat. Ha mindig ugyanazokat a mozdulatokat kell végrehajtani, abba a gyerek teste belefárad.
3. Olyasmit is csináljon, amiben nem jó
Nem véletlenül mondják, hogy a sport az életre nevel. Nagyszerű, ha van olyan sport, amiben a gyerek kiemelkedő, de fontos, hogy megtanulja kezelni a kudarcot is.
A munka fontossága, a fejlődés, a kommunikáció mind olyan dolgok, amelyeket a kevésbé sikeres időszakban sajátítunk el. Ha csak azt a sportot űzi, amiben kiemelkedően jó, akkor kisebb eséllyel sajátítja el az életben szükséges szociális és érzelmi képességeket.
Arról nem beszélve, hogy a különböző sportok különböző edzésmódszereket, stratégiákat, stílusokat tanítanak meg a gyereknek, ami a későbbiekben jól jöhet.
4. A fejlődési elvárások mítoszok
Sokan azzal érvelnek a gyerek széthajtása mellett, hogy már egészen kis korban elvárás a specializáció. Aki 12 éves korára nem tud tökéletesen szerválni a teniszben, annak esélye sincs semmire.
Noha nyilván vannak bizonyos életkori sajátosságok, jó esetben fontosabb lenne olyan all-round sportemberekké válni, akik szenvedélyesen szeretik a sportágukat és jó szociális készségekkel rendelkeznek.
Hiába a tökéletes labdakezelés, ha a gyerek nem tud csapatban játszani, arról nem beszélve, hogy a fejlődés bármikor megállhat. Ami igazán fontos, az a belső hajtóerő, az elszántság.
5. Légy a legjobb… majd
Számtalan példát láttunk már elkallódott gyerekzsenikre, bárki, akit kicsit is érdekel a sport, hosszan tudná sorolni azok neveit, akik akár még 15-16 évesen is az adott sportág leendő nagy bajnokainak számítottak, pár évvel később pedig eltűntek a süllyesztőben (a magyar labdarúgás ezt például rendszeresen produkálta az elmúlt évtizedekben, de a nagy nyugati klubok utánpótláscsapatai is tele vannak olyan zsenikkel, akikből nem lesz nagy játékos).
Hajlamosak vagyunk ugyanis elfelejteni, hogy nem gyerekkorban kell a legjobbnak lenni. Az az időszak arra való, hogy megalapozzuk a későbbi sikereket, megtanítsuk az ezekhez szükséges fizikai és mentális készségeket.
Nem az ifik között kell wimbledoni teniszbajnokot nevelni, hanem az a cél, hogy felnőttkorban legyünk azok, nem? Nem kis dolog az sem, ha valaki 15 évesen a Liverpool labdarúgója, ám mégis az az igazi, ha felnőttként befér a csapatba.
A gyerekkor mindennek a megalapozása, és minél több sportágban próbálja ki magát a gyerek, annál jobb eséllyel indul neki a profik nem könnyű útjának – már ha ez a cél. Ha pedig csak simán a sport okozta öröm, akkor mindez hatványozottan igaz.”